Igen, egy újabb könyv a mesterséges intelligenciáról – ezúttal azonban nem disztópikus sci-fivel és gyilkos robotokkal, hanem empátia és bűntudat nélküli vezérigazgatókkal a fókuszban.
David Runciman politikatudós, a Cambridge-i Egyetem professzora és az emberiség nagy ideáinak történetét feldolgozó podcast, a Past Present Future házigazdája. Őt az „MI-forradalom” ügyében nem az izgalmas – vagy éppen félelmetes – találmányok érdeklik, inkább az államok, a vállalatok és a gépek kapcsolatának alakulása foglalkoztatja. Az a folyamat, ahogyan „feladjuk a szabadságunkat”, és „az életünk irányításáért viselt felelősséget a mesterséges intelligenciára ruházzuk át”, „önként szerepet vállalva saját leigázásunkban”. Mindezt egy ködös ígéretért, amely szerint az MI segítségével még tovább javíthatjuk az életminőségünket. Runciman felidézi a 17. századi filozófus, Thomas Hobbes értékelését, aki közel négyszáz évvel ezelőtt már világosan látta, hogy az emberiség talán legfőbb törekvése a humanoid gép megépítése. Ezalatt sokáig nem robotokat kellett érteni: maga az állam és a nagyvállalat is „mesterséges személyként”, óriási gépként értelmezhető. Most, hogy a szó szoros értelmében vett gépek is létrejöttek, a Homo sapiens sorskérdése az lett, vajon hogyan kapcsolódnak egymással az államok, a vállalatok és a masinák – s milyen szerep jut ebben az embereknek.